Karzat

KARZAT — egy évszázados tradíció újragondolása

“Nem lesz prédikáció, mert az énekek szövege önmagában több üzenetet hordoz, mint sok prédikáció…”

Egy istentisztelet, ami teljes egészében a templom-karzaton van? Merész ötlet. Izgultunk is, hogy vajon a gyülekezet hogyan fogadja majd. És ott mindannyian elférünk? Vannak, akik talán még soha nem is jártak a templomban a karzaton. Mindenesetre nem szokványos kezdeményezés. De nem ez volt a szempontunk, amikor elkezdtük körvonalazni ennek a február utolsó szombatján indult istentisztelet-sorozatnak a kereteit. Azt szerettük volna, hogy egy ekkora templomban egy kisebb számú gyülekezet is otthonosan érezhesse magát, és megélhessük azt a közelséget a közösségben, ami egy ekkora templomban csak egy nagy-számú gyülekezettel lehetséges. És valóban megtelt a karzat. Fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt. Különösen öröm volt látni egy-egy családot: apa, anya, gyerek(ek). Mert bár a kezdeményezés fiatalosnak hat, de tényleg nem szlogenként hirdetjük úgy, hogy mindenkit várunk, aki fel bír jönni a karzatra. Ennek az istentiszteletnek a KARZAT nevet adtuk, és hozzá fűztünk egy jelmondatot is: magasba emel. Áthallásos megnevezés, és a fizikai magasságon túl értjük ezalatt a lélekbeni emelkedettséget is.

Valaki akkor hívta fel a figyelmem arra, hogy ez egy évszázados tradíció folytatása, amikor már a negyedik KARZAT istentiszteleten is túl voltunk. Ugyanis valóban: évszázadokig a fiatalok a református istentiszteleteken a karzaton ültek. Nincsen új a nap alatt!

Szerintem a KARZAT lényege (ha eltekintek a kecskeméti helyzettől), nem a helyszín, hanem a struktúra. Lényegében ez egy istentisztelet, amin fiatalok szolgálnak, DE mivel nincsen aztán igehirdetés, ami meg teljesen átbeszél a fiatalok feje fölött, ezért a fiatalok szolgálata nem egy díszlet (körítés) az amúgy a megjelenő idősebbeknek szóló igehirdetéshez, hanem maga az istentisztelet. A másik: nem is ifjúsági istentisztelet, ami meg az idősebbeket taszítja ki magából azzal, hogy a fiataloknak igyekszünk beszélni (tapasztalataim szerint kevesebb, mint több sikerrel).

Az elméleti koncepció nagyon egyszerű: egy olyan istentisztelet, amin a fiatalok szolgálnak, és hidat verünk az énekek által a generációk között. Ez azt jelenti, hogy az istentisztelet nyitott, bárki részt vehet, aki fel bír jönni a karzatra. (Volt olyan, hogy aki nem bírt feljönni, lent ült a templomtérben. Aranyos volt!). Az énekanyag egyik része énekeskönyvi énekekből áll, míg a másik része olyan ifjúsági énekekből, amelyeket legalább egy generáció óta énekelünk, és tapasztalataink szerint azok a felnőtt gyülekezeti tagok, akik gyülekezetben nőttek fel, maguk is jártak ifire, jól ismernek.

Gondolkodtam azon, hogy műfajilag hová is lehetne besorolni ezt az istentiszteletet, és talán a passió műfajához hasonlít a leginkább. Nincsen igehirdetés, hanem a zene, az énekek és a bibliai szövegek és imádságok adják ki a teljes istentiszteletet. Ehhez hasonló volt nálunk a teológián a csütörtök reggeli könyörgés: egy igehirdetés nélküli reggeli áhítat. Talán ige-meditációnak is nevezhetnénk (de ezt a megnevezést nem szívesen használom, mert sokakban téves tudattársításokat okozna).

Az egész a templom karzatán zajlik. A neve mellett van egy szlogen is: magasba emel. Ez áthallásos, mert azon túl, hogy a karzat valóban magasan van, ez az elmélyülésre alkalmas műfaj tényleg segít kiemelkednünk a hétköznapok rohanásából. Klaus Douglas azt mondja az istentiszteletről, hogy az Isten szeretetének az ünnepe. Valami hasonló van bennem teológiailag a háttérben.

Az alkalom koncepciójában már az előkészítésnél tudatosan a közösségi cselekvésre helyeztem a hangsúlyt, mert az a tapasztalatom, hogy a fiatalabb korosztály olyan rendezvényeken vesz szívesen részt, amiben maga is tevékeny. Így a hagyományos istentiszteleti formánktól eltérően itt lényegében akár 20-an is együtt szolgálunk, hangszerekkel, énekkel, imádsággal, igeolvasással. Ennek “csak” a keretét szeretném megadni lelkészként, amit viszont nagyon fontosnak tartok.

Zeneileg: a gyülekezetünkben van egy jelentős réteg, akik játszanak különböző hangszereken, szívesen énekelnek, de az istentiszteleti struktúránkban nincsen terepe annak, hogy ezt alkalmazni tudják a szolgálatban. Lényegében ez a kezdeményezés egy próbálkozás arra, hogy ezeket a kompetenciákat beemeljük a gyülekezet terepére. A hangszerek egyháziasítása. Ennek kell egy keret, és erre jó lehet a KARZAT. Ez nagy kihívás, de egyre több református gyülekezet tesz próbálkozásokat ebbe az irányba.

Ének-állomány. Első körben azt a célt tűztem ki magunknak, hogy hangszereljünk újra énekeskönyvi énekeket. Célunk az, hogy az énekeskönyvi ének-anyagunk és az “ifjúsági énekek” közötti tátongó szakadékot feloldja, és így beemelje a régi énekgyűjteményünket a fiatalok által használt énekek sorába. Ezzel már mások is próbálkoztak, és azt hiszem, hogy minden próbálkozást megér, mert nagyon fontos lenne, hogy ha áthangszerelt formában is, de a fiatalabb generáció megszeresse és használja az énekeskönyvi énekeinket, mert azok a felekezeti karakterünkhöz tartoznak, formálták az egyházképünket és a teológiánkat. Második körben beemeljük azokat az évtizedek óta “ifjúsági énekeknek” nevezett énekanyagot, amit az egyházunk nem tudott reformátusiasítani, pedig már régen nem csak a fiatalok ismerik őket, hanem szinte mindenki, aki fiatal-korától tagja a gyülekezetnek. Gondolok itt pl. a MEKDSZ által kiadott Erőm és énekem az Úr című bordó énekeskönyvre, aminek az összeállításában homiletika-tanárom, Kádár Ferenc és Berkesi Sándor is részt vettek, és ilyen majdhogynem bevett énekek vannak benne, mint az Atyám, két kezedben, vagy a Jöjj az Úr vár reád, vagy a Tüzed Uram Jézus.

Az egésznek hosszútávon van egy szocializációs és minta-képző szerepe is, mert azt hiszem, hogy stratégiai fontosságú, hogy a jövőben akkreditálni tudjuk-e a gyülekezeteinkben az orgonán kívül a többi hangszert is, vagy sem. A gyülekezetünk gazdagabb lesz és közösségibb, ha a zene sokrétűvé válik. Ehhez viszont terep kell és minta, ami generálhatja is ezt a folyamatot. Magyarán: ha szeretnénk, hogy a gyülekezetünkben egyfajta könnyű-zenésebb vonal is jelen legyen, terepet kell ennek adni, és egyben mintát is arra, hogy lehet ilyet, szabad, sőt, normalitás. Ezzel a gyülekezetünk csak nyerhet.

Ez pedig a hívogató-szöveg volt a Facebook-on:
A KARZAT egy nem hagyományos, mondhatni, szokatlan református istentisztelet Kecskeméten. Történetesen a templom karzatán. Nagy templom, nagy karzat, szóval hely van. Részben ezért szokatlan. Azért is szokatlan, mert más a zene, mint általában. Az énekek között vannak átfedések, lesz, ami ismerős lesz, de így még biztosan nem hallottad őket. Most a gyönyörű orgonánk díszíti majd a hátteret, de a zenét más billentyűk és más húrok adják. Mondhatom: más húrokat pengetünk. Kinek szól? Aki fel bír jönni a karzatra, és kedveli a nem-hagyományos formákat, annak ott a helye.

Tisztában vagyok azzal, hogy ettől nem lesz a gyülekezetünk egycsapásra egy Hillsong, de amennyire ismerem a Hillsong történetét, ők sem ott kezdték, ahol most vannak. Minden gyülekezet abból tud építkezni, amit örökségként kapott. Mi ezt kaptuk és erre igyekszünk építeni. Az új nem a hozzávalókban van, hanem abban, amit a hozzávalókból kifőzünk.

Mennyei Atyánk!

Köszönjük neked, hogy sokféle képességgel, adottsággal ajándékoztál meg minket. Köszönjük most külön a zenélésre kapott képességünket és az éneklés ajándékát. Azt, hogy ezt is sokrétűen tudjuk művelni. Hogy az énekek szövegeiben, dallamaiban is megnyilvánul a te gyermekeidnek a sokfélesége. Köszönjük, hogy te gyönyörködsz ebben. Gyönyörködsz a sokféleségünkben, hiszen te magad alkottad ilyen sokfélének az embereket.

Köszönjük, hogy nagy szabadsággal ajándékoztál meg minket a szolgálatban és a dicséretben. Köszönjük a közösséget, amiben nem egyénileg, egyszemélyes produkcióként, hanem közösségben, együtt magasztalhatunk téged. Ez is a te jóságodról szól. Rólad szól. Arról, hogy nem mi vagyunk ennek a világnak a középpontja. Hogy Te vagy a középen, Te vagy a viszonyítási pont. Köszönjük, hogy ezzel arra is emlékeztetsz minket, hogy a felebarátunk, a testvérünk, a másik ember is előrébb van ebben a sorban. Bocsásd meg, hogy olyan sokszor elbukunk ebben a szolgálatban, hogy a másikat különbnek tartsuk magunknál.

Bocsásd meg, ha gyakran megesik, hogy a saját igényeink, elképzeléseink, stílusunk van az előtérben. Ha a saját történetünktől, véleményünktől, álláspontunktól nem tudunk szabadulni és így azt gondoljuk, igazunk van. Köszönjük, hogy arra emlékeztetsz, hogy neked van igazad. És hogy a te igazad, a te igazságod a mi sokféle igazságainkat, sokféle szempontunkat mind egyszerre képes felölelni, és még annál jóval többet is. Köszönjük, hogy kitágítod a szempontjainkat. Hogy hozzánk való viszonyoddal tanítasz bennünket arra, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz. Kérlek, Istenem, segíts bennünket a közösség megélésében, a mások iránti elfogadásban, az alázatban és a türelemben növekedni.

Add, hogy láthassuk magunkat és a gyülekezet közösségét úgy, ahogyan te nézel ránk. Azzal a tekintettel, amibe az ember ezerfélesége is belefér, a szeretettel, ami magasabb és mélyebb, szélesebb, mint azt mi el tudnánk képzelni. Növeld a mi szeretetünket is, hogy felnőhessünk ahhoz a gyülekezethez, amelyet a te beszédedből ismertünk meg. Köszönjük ezt a különleges istentiszteletet itt a karzaton, ami február óta negyedszer is sorra kerülhet. Köszönjük, hogy közelebb hoztál általuk egymáshoz és hozzád is. Kérünk, légy velünk a nyáron, a pihenésünkben, újíts meg, töltsd fel kiüresedett erősforrásainkat. Légy áldott Jézusért. Ámen.

Egy liturgia eredetiben

KARZAT – 2015. április 25.

Köszöntés (Sz.Sz.)

Fel barátim, Drága Jézus/471

Szent vagy/488

Imádság (Sz.Sz.)

Örök élet reggele/489

5. zsoltár (M.A.)

Ó, Sion ébredj/397

Úr Jézus, nézz le rám/470 (2x)

Igei gondolat - Barth Károlytól (V.E.Á)

Jézus, Istennek báránya/339 (2x)

Itt van Isten köztünk/165

Imádság - előre megírva! (Wanda)

Maradj velem/511

Áldás (Sz.Sz.)