2011. szeptember 12., hétfő - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egy sós és egy édes is II.

 

 

Almás sütemény

Receptek a mindennapokra - mert jó együtt készíteni, együtt elfogyasztani egy-egy süteményt. Tea mellé kifejezetten finomak ezek a receptek, egy sós és egy édes is

 

Almás sütemény (meggyel, körtével is nagyon finom, s lehet befőtt is)

Tálas mixerben elkeverünk 25 dkg margarint 15 dkg cukorral jó habosra. Közben
70 dkg almát meghámozunk, nagyon vékony szeletekre vágva (négy részre vágva, kimagházazva, s keresztben szeletelve) egy tálba tesszük.
A margarinos cukorhoz hozzákeverünk még 3 egész tojást, 1 citrom reszelt héját, csipet sót és 2 evőkanál rumot. Szép egyenletesen beleöntögetünk 25 dkg finomlisztet, melybe előzőleg 2 kávéskanál sütőport kevertünk. Az egész masszát fokozatosan simára keverjük a mixerrel.

Ezek után az almát már fakanállal keverjük bele a tésztába.
Kikenünk egy teflonos tepsit margarinos papírral (annak a margarinnak a papírját szoktam használni, amelyikből kivettem a margarint, mert mindig marad rajta egy kevés, s az pont elég a tepsi kikenésére), s beletöltjük a masszát.

Előmelegített sütőben, közepes hőfokon (180 C° légkeveréses sütőben) 30-35 perc alatt kész. (Onnan lehet tudni, hogy készen van, hogy villát szurkálunk bele, s nem ragad rá már semmi a tésztából!)
Ha készre sült, meghintjük (fahéjas) porcukorral, s már szeletelhető is!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 63, összesen: 1712959

  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...