2011. október 18., kedd - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mondatok a szeretetről

 

Egy lehetőség a csoportvezetésre a szeretet témakörben.

 

Eligazító gondolatok csoportvezetőknek

1. Kezdjük bemutatkozással.
Minden csoporttag mondja el a nevét, majd annak számára használt elfogadható becézését, s azt, hogy szereti-e a nevét, s mióta. Ezt tegye először a csoportvezető, hogy adjon mintát arra, mennyit és hogyan érdemes mondani. (Ez a korosztály nem biztos, hogy szereti a nevét, nem biztos, hogy sokat tud mondani, mi is legyünk tekintettel erre.)

2. A 19 idézet arra való, hogy felvágva tegyük egy asztalra, s a fiatalok válasszanak egyet, hogy melyik áll hozzájuk legközelebb a mondatok közül. ( A 19 idézet a csatolmányban megtalálható). Azután mindenki olvassa fel a többieknek, hogy mit húzott, s mondjon pár mondatot arról, hogy miért éppen ezt választotta. (Itt sem a sok beszéd lesz a jellemző, inkább az, hogy mindenki hallja saját hangját, s később is meg merjen szólalni…az idézeteket minden csoport megkapja felvágva borítékban)

3. Kérdezzük meg, hogy van-e valakinek kedvenc idézete, amit hallott (olvasott valahol), s neki az a szeretetről szól. (Jó, ha mi készülünk eggyel, ami lehet regény-, vagy meserészlet, vagy versidézet)

4. Összegezve kérdezzük meg, hogy akkor tulajdonképpen mi is a szeretet? S honnan van/lesz az emberben szeretet? (A két kérdésre a választ írják post-itekre, s egy közös nagy lapra ragasszuk fel – miután felolvasták) A post-itek, tollak, a nagy lap a helyszínen lesz.

5. Foglaljuk össze, s zárásként olvassuk fel a Szeretet-himnuszt az 1Kor 13-ból. Imádsággal zárjuk a csoportbeszélgetést.

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 200, összesen: 1689164

  • 2026. január 15., csütörtök

    Lenkey István paksi lelkipásztorral arról beszélgettünk, hogy a kötött imádságok hogyan gazdagíthatják gyülekezeti és személyes életünket.
  • 2026. január 14., szerda

    A helyreállítás lesz a témája az idei Ifivezető-képzésnek, melyet március 27. és 29. között tart az Ifjúságépítők csapata ezúttal is a budapesti Ráday...
  • 2026. január 13., kedd

    Helycserés megmenekülés? Egy elsőre talán merésznek tűnő keresztyén olvasat a Stranger Things című sorozathoz.
  • 2026. január 13., kedd

    Online teológiai könyvklubba várják az érdeklődő lelkészeket és gyülekezeti tagokat februártól.
  • 2026. január 13., kedd

    Kifeszíteni a vitorlát a Lélek fúvásának. Önmagunkra találni a különböző szerepeinkben. Emberként meghívást kapni egy emberfeletti szolgálatba –...
  • 2026. január 13., kedd

    Több élet megélhető egymás után úgy, hogy valaki egyszer sem találkozik önmagával. Bíró Attila, dunaszentgyörgyi presbiter története az eltévesztett s...
  • 2026. január 12., hétfő

    Az Anna–Joachim-program tavaszi hétvégéira még lehet jelentkezni január 31-ig. Akik most nem férnek bele a létszámkeretbe, párkonzultációs beszélgetés...
  • 2026. január 11., vasárnap

    Van-e szükség változtatásra az egyházszervezet felépítésében? Milyen püspököt szeretnének a különböző generációk? Hogy látják a lelkészek és a presbit...
  • 2026. január 08., csütörtök

    A hektikusság bája – Baumstark Bea portréja.
  • 2026. január 07., szerda

    A diktafont bejelentés nélkül kapcsolom be, nem zökken ki. Interjút ad és mégsem. A történetét osztja meg velem, az élete, a lelke egy-egy darabját. M...