Az emberiség 8 halálos bűne

Egy Nobel díjas etológus figyelmeztetései 1972-ben, mintegy 40 évvel ezelőtt
Konrad Lorenz (1903 Bécs, 1989)

Olvassátok át, mindenki gondolkodjon rajta, hogy mit lát ezzel kapcsolatosan, mi fenyegeti saját családját, gyülekezetét, életterét, s az egész emberiséget is leginkább ezekből?

1. A túlnépesedés és következményei: szűk tér, agresszivitás terjedése


2. A természetes életterek pusztulása/pusztítása – a természet kihasználása


3. Versenyfutás önmagunkkal, eredmények hajszolása, időhiány


4. Általános elpuhulás, kényelemszeretet, bizonytalanság


5. Genetikus széthullás – szociális paraziták „terjedése”


6. Tradíciók elvesztése, emlékezetkiesések, kapcsolathiány


7. Dogmásíthatóság – tömegemberek, média-befolyás


8. Atomfegyverek kiterjedése – állandó életveszély

Majd mindenki gondolja végig, hogy a 40 évvel ezelőtti problémákhoz mi kapcsolódott azóta?
Írja le mindenki személyesen mit érzékel ebből a következő sorokra, majd olvassátok át együtt!

9. __________________________________________________________________

10. __________________________________________________________________

11. __________________________________________________________________

12. __________________________________________________________________



13. __________________________________________________________________


14. __________________________________________________________________


15. __________________________________________________________________

Beszélgessetek róla.

Majd olvassátok fel az igét: 1Mózes 1,26-28

Mi az ember/emberiség feladata Isten teremtési rendje szerint?
Mi ebben a mi felelősségünk, mint akik Isten gyermekeinek tartjuk magunkat?
Hogyan tudna egy keresztyén ember ezekben másként tenni, mint a többség? Van-e személyes felelősségünk ebben? Van-e közösségi felelősségünk ebben?
Mit kell változtatnunk a hétköznapjainkban, ha mindezeket komolyan vesszük?
Hogyan is szól a Péter levelében: 1Péter 2, 7-17; 4,1-11 és 5,6-11
Se megérteni, sem megtenni nem könnyű, de a panaszkodáshoz, az aggodalmaskodáshoz, a félelemhez, a reménytelenséghez vezető úton haladni nem a mi lehetőségünk!

Felelősségünk és feladatunk, hogy „amíg a kezünk ér”, jót tegyünk mindenkivel, imádkozzunk vezetőinkért, s legyünk világossággá a sötétségben: életpéldánkkal, szeretetünkkel. Nem kell, hogy a „világ állapota” felett csodálkozzunk, vagy azon megbotránkozzunk. A dolgunk, hogy tegyük, amit tehetünk.
Egy régi bölcsesség szerint: „Értelmetlen dolog panaszkodni a sötétség miatt, ha világosságot tudunk gyújtani!”

A keresztyének felelőssége nem a „vészmadár” jelzése, de a „világ megváltoztatása” sem a maga forgásában, hanem a só, a kovász, a világosság „szerepeinek” fenntartása minden körülmények között.
„A reménység nem optimizmus. Nem abba vetett hit, hogy valami sikerülni fog. A reménység abba vetett hit, hogy valamit érdemes csinálni annak ellenére, hogy sikerül, vagy sem.” (Vaclav Havel)
Erősítsük egymást, fogjunk össze, hogy betölthessük „hivatásunkat” minden időben, még a XXI. században is! Érdemes egészen konkrét feladatokra, cselekvésre „lebontani” a megbeszélteket!

Áldott alkalmat kívánunk!

Fodorné Ablonczy Margit