2013. február 21., csütörtök - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hálaadás

A hálaadás emel. Tekintetet, szívet, gondolatokat, még a másik embert is. Lehet, hogy csak a kezdet nehéz - beszélgessünk róla milyen különleges lehetőség ez a hitben való növekedésre!

„Hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” /Kol 2,7/

Szeretnél közelebb lépni Istenhez? A HÁLA ÚTJA különlegesen magasra emel. Három lépcsőt ajánlok neked felfelé. Minden lépcsőn meg kell állnod, mert nagyon „magasak”. Minden erődre, figyelmedre szükség lesz, hogy felfelé tudj haladni. Ez azért is fontos, mert az ember sokszor kevesebbnek gondolja erejét, mint amennyi, s nagyon feledékeny. Pedig hihetetlen tartalékokkal, emlék-készlettel rendelkezünk! Ugyanakkor egy-egy lépcsőn meg is kell állni. Szét kell nézni, s meglátni mindazt, amit Isten azzal a „lépcsővel” készített nekünk. Csodálatos világba tekinthetünk/léphetünk át, a láthatatlan is láthatóvá válik, ahogy Géházi megláthatja az angyalok seregeit /2 Kir 6,16/. Isten titkaiba avat be bennünket a hálaadás felfelé kanyargó ösvényein járva…

Első lépcsőfok:

- A hálaadás lehet – köszönetmondás valamiért, amit már megkaptunk, amiben benne lehetünk Isten kegyelméből.


Ahogyan minden, amit kapunk köszönetet érdemel, így Istennek is hálát adhatunk azért, amit tett és tesz. A „bőséges hálaadás” annyit jelent: észreveszem az Úr tetteit a mindennapokban. A napsugarak melengetése, a csend áldásai, a munkakedv, az élet szépsége… „Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással” /Kol 4,2/ Az imádság alkalmával hálaadással kezdhetek, minden reggel is, s este hálaadással zárhatom a napot. A hálás élet bizonyságtétel arról, hogy Gondviselő Atyánk van! Mindenekelőtt ebben kell „bőséges”figyelemmel rendelkeznünk, hogy meggyökerezzünk, tovább épüljünk, s ezáltal megerősödjön a hitünk.

„Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, a miképpen arra taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.” /Kol 2,7/

Második lépcsőfok:

- A hálaadás hitvallásként – szabadság arra, amit Isten akar. Ez az „igent mondás” szabadsága. Ez tulajdonképpen hála-áldozat, Isten nagyobb dicsőségére.


Úgy hálát adni, hogy velem bármi történhet. Hogy akár kegyetlen embereket láthatok magam körül. Hogy nem értem mit akar velem Isten. Hogy úgy érzem, magamra maradtam minden kínommal, fájdalmammal és miértjeimmel. Mégis hálát adok. Mert hiszem, hogy mindez a javamra van. A szenvedés, a veszteség, a kín, a gyász. „Ahol vannak a törések, ott vannak a források is.” – mondta valaki. Ezek a „felsőbb osztályok”, amikor nem csupán belenyugvással, nem megadással, hanem hálaadással vállalom az életem, a keresztem, a helyzetem. Ez egyfajta áldozat: a magam kincseinek, terveinek elengedése – hogy a jobb, a több, az Isten terve megvalósulhasson. Jób története tanít minket ebben is: „Áldott legyen az Úr neve…”

„Mert minden ti érettetek van, hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.” /2 Kor 4,15/

„És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel!” 
/Zsolt 107,22/

„Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.”  /Zsolt 116,17/
„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” /1Thes 5,18/

Harmadik lépcsőfok:

- A hálaadás, mint a bizalom kifejezése, az ígéretek komolyan vétele. Olyan dolgokért is, amelyek még előttünk vannak, csak Isten már szólt róla igéjében.


Vannak helyzetek, amikor a hálaadást nem csak valami után, hanem már valami előtt is ki merhetjük mondani! Ilyenkor csak Isten ígérete az, amiért hálát adunk, mert még nem látjuk saját szemünkkel, mi történik majd. „Hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt…” /Fil 4,6-7/
Jn 6,11 „Jézus vette a kenyereket, hálát adott…”
Ehhez nagy bizalom kell. Nem olyan reménység csupán, ami valaminek a bekövetkezését tudja és várja, hanem olyan, ami kifejezetten Isten cselekvésére vár. Az öt kenyér és két hal „sokasodása” az ötezer ember megvendégelésénél hihetetlen esemény! És Jézus előre ad hálát!

Jn 11,41 „Jézus pedig felemelte a tekintetét (Lázár sírjánál áll!), és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz…”
Vagy Lázár kihívása a sírból – mely nem emberi erő által ment végbe. Ahogy egyetlen más csoda sem. Mindig Isten különleges kegyelme, amikor csoda történik, mely megtart, éltet és bővölködővé tesz. Ehhez Istent úgy kell megismernünk, mint aki Szavahihető Isten, ígéreteit komolyan vevő Isten! Nekünk is lehet „előre” hálát adni mindazért, amit Isten még csak most bontakoztat ki előttünk – mert megígérte!
Így a hála megsokszorozza bizalmunkat, s derűssé teszi egész lényünket.

Csoportbeszélgetés:

- Készítsétek el gyurmából/rajzoljátok le/ játszzátok el most, amiért a mai napban hálásak vagytok!

- Ha végiggondolod mennyi imádságaidban a hálaadás? Tudnál többet is mondani Istennek? Írjunk HÁLA-LISTÁT magunknak, az ifi közösségének, a gyülekezetnek a nevében! Mindenki mondhat/írhat legalább ötöt!

- Hogyan születik meg a hála? Láttatok már valakit, aki aggódott, s azután leborult és hálát adott? Hogyan történt ez? Mondd el a többieknek megerősítésül!

- És a második? Olvastatok történetet, ami ide illeszkedhetne? Mi hiányzik hozzá, hogy mi bármelyiken megtegyük? Hogyan értelmezhetnénk itt azt az igét: „Akik Isten szeretik, azoknak minden a javukra van.” /Róm 8,28/ Hiszed ezt?

- Mit gondoltok a harmadik lépcsőről? Járt már valaki közületek rajta? Nem furcsa gondolat: előre hálát adni? Milyen kapcsolatrendszerben tudjátok elképzelni, hogy valaki sötétben azt mondja a másiknak: „Ugorj!” , s ő leugrik? Te megtennéd valakinek a szavára?

 

Fodorné Ablonczy Margit

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 102, összesen: 1454946

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...