2013. július 31., szerda - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tábita Kollégium - Szállás lányoknak

A Tábita Kollégium a Ráday Felsőoktatási Diákotthon (központ:1092 Bp. Ráday u. 28) része. Szeretnénk, ha minél több református lány, aki Budapesten tanul valamelyik felsőoktatási intézményben a kollégiumunk lakója lenne. A kollégium református szellemi műhely, ahol az Úr Jézus Krisztus evangéliuma hirdettetik.

A Tábita Lánykollégium a Budapest felsőoktatási intézményeiben tanulmányokat folytató lányhallgatók 40 fős igényes szálláshelye.
A Kollégium jó közlekedési megközelíthetőséggel, ápolt, igényes környezetben, két emeletes épületben várja a hallgatókat. Az elhelyezés két ill. háromágyas szobákban történik. Minden szoba internetes elérhetőséggel rendelkezik. A Kollégiumhoz közösségi helyiségek tartoznak, mint: vetítésre is alkalmas konferencia-terem, számítógépterem, könyvtár, melegítőkonyha, mosókonyha. Minden kedves leendő lánykollégistánkat szeretettel várjuk.

Vendégszobai szálláslehetőség továbbképzésben (főiskolai, egyetemi) résztvevő nőknek. Szállásdíj: 2000 Ft/éj.
A kollégium elsősorban olyan továbbképzősök jelentkezését várja, akik néhány napot töltenek egy hónapban valamely felsőoktatási intézményben.

Elérhetőség: 1107, Bp. Belényes u. 9.
Web: http://tabitakollegium.uw.hu/

Szabó Károly ref. intézeti lelkész
1107. Bp. Belényes u. 9.
karolui@hotmail.com
06-30-319-05-59

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 106, összesen: 1573049

  • 2025. május 08., csütörtök

    tiszteletes úr, arkangyalok zuhannak az égből! – Hegedűs Gyöngyi novellája
  • 2025. május 08., csütörtök

    A hit nem a tökéletességről, hanem a vállalt küzdelmekről és a kegyelemben való növekedésről szól – véli Pálfi-Ferencz Lilla lelkipásztor.
  • 2025. május 07., szerda

    Nem csak tőlük várják az elköteleződést, Isten is elköteleződött mellettük – erről hallhattak a bács-kiskunsági fiatalok az egyházmegyében tartott ifj...
  • 2025. május 05., hétfő

    Hivatalosan is átadták a Szigetszentmártoni Református Missziói Egyházközség újonnan épült templomát és közösségi házát 2025. május 4-én.
  • 2025. május 04., vasárnap

    Angyalföldön két évig tart a konfirmációra készülés, majd kétféle ifihez is lehet csatlakozni, de a lelkész nem végez el semmit helyettük. Most induló...
  • 2025. május 03., szombat

    A hadiparancsnok, a sofőr, az állandó túlélő, az izgága vöröskeresztes láda, az élelmezési szakmenedzser, a százlábú polip, az élő zsoltáros könyv és ...
  • 2025. május 01., csütörtök

    Szeretjük a sikertörténeteket. Gyógyítás, kenyérszaporítás, szabadítás – mind a marketingosztály kedvencei. A kereszt nem. A növekedés kínjairól a dió...
  • 2025. április 30., szerda

    Legyen szó fizikai vagy szellemi munkáról, bármit teszünk, azzal az Urat dicsérjük – ahogyan sokan a parokia.hu-n bemutatott és megszólaltatott interj...
  • 2025. április 29., kedd

    Három napot töltöttek böjtölve, Istent keresve lelkipásztorok és presbiterek Balatonszárszón április első napjaiban. Megbékélésről, útkeresésről és az...
  • 2025. április 28., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adott hálát a szigetmonostori református gyülekezet templomuk mennyezetének teljes felújításáért.