2014. január 08., szerda - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Régi I-MA

Egy régi, imádságos "bizonyságtétel" - mert erősödhetünk a "lelátón értünk szurkoló" hithősök imádságai által is!

Áraszd reánk Uram Isten minden lelki testi áldásidat, és Szent Lelkednek általa naponként téríts hozzád bennünket, hogy térhessünk és tégedet jobban-jobban esmérhessünk, félhessünk, szerethessünk, tisztelhessünk és mindenben a' mi fiúi és leányi engedelmességünket kedves áldozatul te szent felségednek bémutathassuk.

Oltalmazz meg Uram Isten, szomszédságainkban lévő Keresztyén országokkal, tartományokkal, várasokkal, falukkal, és azokban lévő hiveiddel és szolgáiddal egyetemben, minketis minden lelki és testi veszedelmektől, kiváltképen az ördögtől, annak álnokságától,  veszedelmes kisértetitől, hamis tudományától, hadaktól, háborúságtól, éhségtől, drágaságtól, veszedelmes betegségektől, hirtelen való haláltól, bűnbe való eséstől, gonosz hírtől-névtől, gonosz lelki-esmérettől, kétségbe való eséstől és kárhozattól.

Szánd meg Uram Isten a' te híveidnek ennyi sok keserves nyomorúságát, gyalázatját, romlását és vérek hullását, mellyet mind most 's mind ennek előtte való időkben az idegenek rajtunk kímélletlenül tselekedtenek; hogy az idegen népektől, az ő mi rajtunk vött győzedelmekért a' te nagy neved ne szidalmaztassék.

Örvendeztess-meg, Uram Isten, bennünket ennyi sok siralmas és rabságos esztendeink után, hatalmas gondviseléseddel, óltalmazásoddal, szabadításoddal és békességeddel.

Tartsd-meg Uram Isten minden nemzetségekben, e' miénkbenis, a' te szerelmes Fiadnak vérével megváltott kicsiny seregedet, abban lévő Fejedelmekkel, Urakkal, vitézlőkkel, gondviselőkkel, tanítókkal és a' kösséggel egyetemben a' te nagy nevednek dicsőségéért.

Uram Isten, gyomlálj-ki közzülünk minden gyülölséget, vissza-vonást, harag-tartást, bosszú-álló lelket, és ajándékozz meg bennünket igaz értelemnek, böltseségnek, hasznos tanátsnak, erösségnek, egyességnek, igaz atyafiúi szeretetnek, és Isteni félelemnek lelkével: hogy mind a' te nagy nevednek tisztességére tartozó dolgokban, 's mind a' mi nyomorodott hazánknak és abban lévő Anyaszentegyházadnak óltalmazására és megmaradására szolgáló igyünkben egyet érthessünk, egyet akarhassunk és egy szivvel lélekkel nagy hasznoson szolgálhassunk.

Igy tégy mi velünk mi kegyelmes Atyánk Istenünk a' te Fiadnak a' mi Urunk Jésus Christusnak általa: Hogy miis te szent felségednek kegyelmes gondviselését és óltalmazását látván, a' te nagy nevedet dicsöíthessük, és nemzetségről nemzetségre te szent felségedet mind örökkön örökké magasztalhassuk, Amen.

(Mely kinyomtattatott M. Tótfalusi Kis Miklós által AMSTELODAMBAN 1686dik esztendöben)

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 111, összesen: 1713217

  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.