2014. február 24., hétfő - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Csendesség Karácsonykor

Egyéni csendre mindig szükség van. Az ünnepek ennek különleges alkalmai. Kaptunk egy karácsonyi elmélyedés-gondolatsort, de közreadjuk, mert elmélyülésre mindig szükség lehet.

 

Karácsonykor nem csak a közösség megélésének lehet nagy haszna, hanem a fiatalok egyéni, csöndes elmélyedésének is! Ha ehhez a kellő hátteret és lehetőséget biztosítani tudjuk igazán gazdagon térhetnek haza.

Az alkalomhoz egy nagyobb, lehetőség szerint csöndes terem szükségeltetik, ahova egyenként mehetnek be a fiatalok. Emellett néhány szöveg kinyomtatva és egy tucat gyertya. Egyenként vegyenek részt rajta, ez körülbelül 20-25 perc/fő. Az alkalom komolyságára való tekintettel 14-18 év közöttieknek ajánlom elsősorban, de kis variálással bármely korosztálynak feltöltő lehet.

Ifivázlat:

Mielőtt belevágunk fontosnak tartom kiemelni, hogy az alkalom elején készítsük fel őket röviden arra, hogy elmélyedésre, csöndességre hívjuk őket és ezért csak lehetőségként kínáljuk az alkalmat számukra (vállalják, hogy csak komolyan fognak bemenni). Ez egyrészt életkori szempontból fontos, másrészt viszont lehet olyan közöttük, aki lelkileg nem érzi magát készen (ők a külső teremben tökéletesen ellesznek).

1.                  Külső terem: A fogadó és érkező - otthonosság

A nagyterem előtt és után ez a kisebb helység (szoba, folyosó) szolgál a fiatalok együttlétére. Ide érkeznek meg az elején és miután kijöttek a teremből ide jönnek vissza. Biztosítsunk a számukra könnyed, kikapcsoló programot (pl. társasok) és enni-inni valót. (Az alkalom végi ajándékozásnak is jó terep).

2.                  Nagy terem: A csöndesség helye - 5 állomás

Az állomásokhoz rendezzünk be négy helyet, az ötödiken mi várjuk majd őket. Kapcsoljuk le a villanyt és lehetőség szerint gyertyákkal világítsuk be a termet és az állomások helyét is. Egyenként engedjük be őket a terembe kb. 4-5 percenként, de arra mindig ügyeljünk, hogy a következő állomásról haladjon tovább az előttük levő.

 

1.      állomás: gondolatébresztő

Delphine de Vigan a következőt mondta egyszer a Karácsonyról: „A karácsony hazugság, ami egy fényekkel teleaggatott halott fa köré gyűjti a családokat, üres beszélgetésekből szőtt, több kiló vajas krém alá temetett hazugság, olyan hazugság, amelyben senki sem hisz."

Vajon igaza van? Ennyit ér a Karácsony? Neked is csak ennyit jelent?

Elgondolkodtál már rajta?

 

Mit ad neked ez az ünnep? Te miért ülsz le a családod körében ilyenkor?

 

Kérlek írd át a fenti idézetet úgy, ahogy te saját magadra nézve igaznak találod!

Papírt és tollat találsz az asztalon. Ha kész vagy, tedd el a papírt és vidd magaddal utad végéig... (biztosítsuk!)

„A karácsonyi szeretet, amit szívből kaptál, nem maradt benne a jókívánságokban. Az életre kelt, beléd költözött, és minden nap veled lesz. Nem vagy egyedül. Ez a szeretet minden ébredésnél vár, megfogja a kezed, elkísér az utcán, vásárol veled a boltban, és veled együtt dolgozik, végzi a feladatokat. Így a hétköznapok, bármit is hoznak, bármit is teszel, ünnepnapokká válnak." (Csitáry-Hock Tamás)

Nyomtassuk ki egy lapra ezeket!

 

2. állomás: elmélyedés

Egy rövid történet a szeretetről és az irgalmas emberi természetről (pl.: Székely János: A szeretet rendje (részlet) - nyomtassuk ki!

 

Olvasd el a történetet és utána gondold végig mi lenne számodra a legnagyobb irgalom ezen a Karácsonyon. Írd le a gondolatodat az üres lapra (készítsük oda)!

 

3. állomás: elmélyedés II.

A múlt század elején történt. Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította: ,,Ezt szeretnéd megvenni?" A fiú bólintott, de nem vette le szemeit a kirakatról. ,,Nem is lehet drága" - folytatta a férfi. A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne. ,,Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit." A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta. ,,Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el."
A gyerek csodálkozva nézett a férfira. ,,Gyere, menjünk be az üzletbe" - és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős kereskedő. Udvarias mosollyal szólt: ,,Éppen zárni készülök." A férfi hunyorított a szemével: ,,Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt veheti rajta, amit csak akar." Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette. Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta: ,,Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, amit szeretnél."
A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó betlehemre: ,,Ezt szeretném." A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot.
Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénztárcáját, s fizetni akart. ,,Szó sincs róla, uram, szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünnepelünk, figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek."
A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus.

Nyomtassuk ki a történetet!

4. állomás: ima

Nyomtassuk ki Pintér Béla: Homokba írva c. számának szövegét és egy kis tálba készítsünk oda homokot. Kérjük meg a fiatalokat, hogy olvassák el a szöveget és utána véssék bele a homokba annak a nevét, akire most Karácsony előtt a leginkább neheztelnek. Ezután imádkozzanak és ha tehetik bocsássanak meg neki. Ha készen vannak a kezükkel töröljék ki a nevet a homokból.

 

5. állomás: zárás

Két-három embert várjunk be és ültessük le őket körbe (a székekre készíthetünk névre szóló üdvözlő vagy igés lapot). Gyújtsuk meg az adventi gyertyát és olvassuk fel nekik egy részt a karácsonyi történetből és egy alkalomhoz illő verset (pl.: Leleszi Balázs Károly: Szent este). Majd imádkozzunk közösen. Ha készen vannak kérjük meg őket, hogy menjenek vissza a külső terembe, amíg nem végez mindenki.

 

A végén érdemes még együtt közösség építőjátékot játszani (szuper lehetőség lehet esetleg a gyülekezet karácsonyi csomagjainak ifi általi összeállítása) J

 

Balázs Árpád

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 376, összesen: 1677737

  • 2025. december 22., hétfő

    Cikkünkben annak járunk utána, miért és hogyan gyűlnek össze reformátusok is szenteste éjszakáján, például Budakeszin, hogy Jézus születését ünnepeljé...
  • 2025. december 21., vasárnap

    1944 utolsó napjaiban Csabdin sűrűsödött össze a történelem: az ünnepre való készülődés egy csapásra az életben maradásért folytatott harccá vált a fe...
  • 2025. december 21., vasárnap

    A várakozás négy hete ajándék arra, hogy testestől, lelkestől ünneplőbe öltözhessek. Annak bizonyosságába, hogy szeretnek, ha nem érdemlem is, és én i...
  • 2025. december 19., péntek

    Moldvai csángó népdal Dr. Lovász Irén Kossuth-díjas előadóművész és a KRE BTK hallgatóinak előadásában.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Szabóné László Lilla családi receptje
  • 2025. december 18., csütörtök

    Megjelent a Parókia portál válogatás magazinja, a Karakter decemberi lapszáma!
  • 2025. december 18., csütörtök

    Egy nem szokványos könyvajánló – megjelent a sorozat záró kötete.
  • 2025. december 18., csütörtök

    A mai nagyvárosi kontextusban egészen mást jelent a tanítványozás és a hivatás viszonya, mint másol vagy más korban. Vígh Eszterrel beszélgettünk.
  • 2025. december 18., csütörtök

    Galyatető - Mátraháza - Tahi - Balatonboglár
  • 2025. december 18., csütörtök

    Vízparti pihenés a Balaton déli partján