2014. március 16., vasárnap - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Csendes Hétvége

Csend. Nem némaság, hanem elcsendesedés,épp azért, hogy valamit, valami mást is meghalljunk, mint zakatoló világunkat. Hívjuk meg erre az ifit, hogy megújulhassunk hitünkben, közösségünkben!

Valódi elcsendesedés hétvégéje – vállalt egyéni csendekkel.

Egy emlék: amikor egy ifiben először mondtam, hogy egész délután csend lesz – senki sem szólalhat meg, mindenki gondolkodjon, olvasson, sétáljon, imádkozzon, egészen megrémültek – de akkor mit fogunk csinálni? Nem azért jöttünk, hogy ne beszéljünk egymással.

Azután csak elcsendesedtek.

Estére, vacsora után lehetett megszólalni – s beszélgettünk kicsit az élményeikről. S mindnyájan csak hallgattuk, ahogy mondták, mondták – hogy ilyen jó délutánjuk még nem volt. Hogy megszólalt az erdő, hogy tudtak figyelni a lelkükre, hogy végre nem elhadarták az imádságot…


Egy ilyen CSENDES hétvége megújíthat egy közösséget, elmélyítheti a személyes hitéletet, megtaníthat imádkozni, Istenre figyelni, megállni a rohanásban, megszabadulni terheinktől, vállalni hivatásunkat, magunkra, másokra másként figyelni.

Megfelelő kérdésekkel, figyelmes keretekkel áldott alkalom lehet VALAKI MÁSNAK, valami másnak a meghallására.

Megérkezés PÉNTEK ESTE

Érdemes egész hétvégén, minden lelki alkalommal ugyanazt az igeszakaszt elővenni. pl. Lk 10,38-42 Mária és Márta története.
Csendre hívó áhítat – első gondolatok a választott igeszakaszról (inkább a körülmények, hely, szereplők tisztázása, egyfajta megérkezés az igeszakaszhoz.)
Nagy éneklés, sok közösségi játék (pl. Játékgyűjtemények az IFI-KAP-TÁRon) alapozza meg az együttlétet.

Szombat

Reggel kettes-hármas csoportokban a választott igeversek kiscsoportos feldolgozása.
A feldolgozás legyen sajátos – olvassák el legalább 5x a kiadott szakaszt. Kétszer magukban, majd különböző fordításokból még legalább 3x.
Majd osszák meg, amit MEGHALLOTTAK belőle. Kérdéseiket, első válaszaikat, szavakat, mozdulatokat, ki mit mondott, s vajon miért?
Délelőtt előadás a CSEND értékeiről (pl. diavetítés a CSENDről az IFI-KAP-TÁRon), majd csoportbeszélgetés.
A csoportbeszélgetés legyen hármas felosztású – első körben 3-4 fős csoportokban, majd 8-9 fős csoportokban, majd közösen.
A 3-4 fős csoportokban rajzoljanak a kiadott igeszakaszról, a 8-9 fős csoportban játsszák el a történetet többféle változatban, majd a nagy közösségben osszák meg, amit megértettek.

Ebéd után pedig vacsoráig – CSEND.
Segítség lehet a valódi csendhez, ha kérdéseket írunk le, s ezt viszik magukkal.

Kérdések – „elvitelre” – hogy legyen miről gondolkodni:

„Ha valaki nem ér rá imádkozni, az többet vállalt, mint amit Isten rábízott.”
Egyetértesz ezzel a mondattal?
A jó részt választottad?
Mit jelent ez neked? Valóban jó neked a jó?
Hogyan élsz ezzel a jó résszel?
……….

Vacsora előtt a közös nagy teremben valaki kezdjen el énekelni gitárral, s szép lassan oda gyülekezzenek össze mindnyájan. Együtt menjenek vacsorához.

Estére nagy közös feloldás – élmények, kapott gondolatok megosztása.
Egy értékes film közös megtekintése.

Vasárnap istentisztelet - lehetőség szerint úrvacsorával.

Fontos, hogy a hétvége igeszakasza itt kerüljön teljes kibontásra – akár össze is foglalva a közösség által megértett gondolatokat.
Az úrvacsora itt megújított szövetségkötést jelent – a csendből születő élet-gondolatok továbbadására való elköteleződést.
Érdemes úgy készülni, hogy mindenki kaphasson a hétvége folyamán személyes igét. Ez lehet azonnal az elején, vagy akár itt az úrvacsora után.

Áldott elcsendesedést minden ifinek így böjt idején!

 

FAM

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 11, összesen: 1594371

  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...
  • 2025. július 06., vasárnap

    Nőként megtalálni a helyünket az egyházban nem csak lelkészként kihívás. Svébisné Juhász Márta egész életét a magyar reformátusság szolgálatával töltö...
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet hivatásgondozó munkaága szeretettel várja azon református hittanoktatók jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében indu...
  • 2025. július 04., péntek

    Lelkipásztorok számára hirdetünk négynapos elvonulást, ahol csendes környezetben, kis csoportban leszünk együtt, úgy, hogy az istenkapcsolatunk legyen...
  • 2025. július 04., péntek

    Hogyan tudom támogatni a veszteséget átélt fiatal családokat, gyermekeket?
  • 2025. július 04., péntek

    Házaspáros elvonulás lelkipásztoroknak
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet szeretettel várja azon lelkipásztorok jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében induló online hivatásgondozó csoportba...
  • 2025. július 03., csütörtök

    Egy egyházi tisztségviselőnek, hivatalvezetőnek számos vezetői, gazdasági és jogi ismeretre van szüksége, ebben segít a Károli Egyetem gyakorlatorient...