2014. augusztus 08., péntek - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bevált IFI beépítési módszerek – JÁTÉKOKKAL

A játék közösségteremtő élmény. A játék közben sok minden kiderül, ami egy beszélgetésben rejtve maradna. A játék kimozdít állóvizünkből. A játék helyzetbe hoz. A játék tanít mások meghallgatására, A játék közös kreativitásra sarkall…

...és folytathatnánk.

Az ÉLMÉNYPEDAGÓGIA betörése óta a régi „játékosok" is sok-sok újat tanultak, jómagam is. Már tudom, hogy a játék megmozdítja a komfortzónát, s ezzel állásfoglalásra vagy változásra/elgondolkodásra késztet. És azt is tudom, hogy vannak, akik soha nem játszottak, s ezért mindent nagyon komolyan vesznek - eltávolodva a „gyermeki mivolt" hatalmas ígéreteitől - veszélyes helyzetet teremtve maguknak és másoknak is...

Megvallom, én mindig is nagyon szerettem játszani. Hittanórán - „játszásóra" volt, az IFIK elején közösségteremtő játékok, de egy felnőtt bibliaórai játék is sokszor megmozgatta az „ülésre berendezkedett" felnőtteket. Mindenhol megszerették.

Családban is nagyon sokat játszunk, de az UNGAME régi, bevált „megbeszélő" alkalom szinte minden ifi közösségében.

Az újabb, már 21. századi, kiváló játéklehetőségek közül kettőt emelek most ki, melyek ugyan költségigényesek (drága maga a játék:), mégis sokat segíthetnek egy-egy beszélgetés elindításában, egy kialakult helyzet értelmezésében, vagy akár megoldásában is.

Játékok KÖZÖSSÉGTEREMTÉSRE, ISMERKEDÉSRE, vagy épp egy nyár elmesélésére, azok bevonására, akik valami miatt nem vehettek részt. Vagy olyan témák feldolgozására, amiről másként nehéz beszélni egy egész közösségben.

STORY CUBES - avagy MESÉLŐ KOCKÁK (Forgalmazza: GÉM KLUB Kft.)

Kilenc kocka egy dobozban. 54 szimbólum a kockák oldalain. És sok-sok történet-lehetőség a közösségben. (Mostmár 3 változatban is kapható)

A játékleírásban is olvashatunk variációkat, a magunkét hadd ajánljam - három helyzetre lebontva:

- Mindenki kap egy kockát (ez kilenc főig érvényes, onnantól ketten egy kockát, stb.)
Dob vele, s ami eszébe jut elsőként, azt mondja. A többiek is reagálhatnak. Majd a következő dob és tovább.
El lehet így mesélni egy nyári hetet azoknak, akik nem tudtak részt venni.
El lehet mesélni egy személyes nyarat - mi minden történt velem? - egyfajta HOGY VAGY IFI változatként.

- A játékvezető dob egyszerre a kilenc kockával, majd kiválaszt egyet, amiről mesélni kezd. Lehet több mondat is, a lényeg, hogy addig meséljen, míg valaki - a látható többi kocka valamelyikével - folytatni nem tudja.
El lehet így mesélni egy problémát az ifiben, ki hogyan látta, ki mit kezdett vele.
El lehet így mesélni egy ifi hétvégét azoknak, akik nem voltak jelen.

- Egy valaki az ifiből dob három kockával, majd más újra másik hárommal, majd további kockák jöhetnek, majd az asztalon lévőket felhasználva is lehet variálni a dobásokkal.
Mi legyen a téma/témák a jövő évben az ifiken, ami nekem mi hiányzott az elmúlt években?
Mi az, amiben szeretnék növekedni a következő évben?

Természetesen nagyon jól lehet mindezekről beszélgetni a megszokott formákban is - mégis az a tapasztalatom, hogy könnyebb egy játékkal megmozgatni egy csapatot.

A csoportbeszélgetésben „erőltetetten mindenki szóljon hozzá" helyett a kockák szimbólumai beindítják a fantáziát, az emlékeket, a játék „szabadságában" másként lehet egymásra figyelni, s ki lehet mondani olyanokat is, amelyek „mások szemébe nézve" nem mindig könnyen vállalhatók - viszont nagyon fontos kimondani...


DiXiT - 2010-ben az év játéka (GÉM klub)

84 kép (azóta már 4x84), jobban mondva meseszép festmény egy csomagban. Egy egyszerű játékszabály a meséléshez.

Hogyan használhatjuk?

- Az eredeti játékszabály szerint KÖZÖSSÉGTEREMTÉSRE - vajon jól ismerjük-e egymást?

Mindenki kap 5 kártyát. Valaki mond egy mondatot és háttal lefelé azt a kártyáját helyezi az asztalra, amelyikről az eszébe jutott. A többiek megnézik a saját kártyáikat és kiválasztják azt, amelyik legjobban hasonlít a mondathoz, ami elhangzott. Ők is leteszik az asztalra háttal fordítva. Majd megforgatják a lapokat, s megpróbálják kitalálni - EGYÜTT - hogy melyik lehetett a mondathoz tartozó első kép.

Jól kiderül, hogy mi a különbség aközött, amit gondolunk, s amit mondunk. Mi az, amit mások értenek abból, amit mondunk. Ki kihez hasonlít gondolkodásában.

Érdemes megállni minden alkalommal és megbeszélni, ha valami feszültséget okozott a lapok kiválasztásánál, vagy értelmezésénél.

- A másik variáció FIGYELEM FELKELTÉSRE/ A MÁSIK VÉLEMÉNYÉNEK MEGISMERÉSÉRE való: szintén mindenki kap 5 lapot, de KÖZÖSEN ÍRNAK /MONDANAK egy történetet:

EGYSZERVOLT AZ GYÜLEKEZET....

EGYSZERVOLT EGY IFI...

EGYSZERVOLT AZ KONFIS CSOPORT....

mindenkinek a véleménye fontos és releváns, akkor is, ha szembemegy a többiekével - neki is lehet igaza, legalább kimondhatja, nem szabad senkit sem lehurrogni, inkább használjuk beszélgetésindításra, tisztázásra.
ha az ifi-vezető új, az ifi „régi" sok minden kiderülhet, ami fontos a további építkezés szempontjából.

- Egy harmadik lehetőség: HELYKERESŐ. A kártyákat szétszórva lehelyezzük az asztalra, mindenki láthatja mindegyiket. Sőt felhívjuk a figyelmüket, hogy válasszanak maguknak egyet, ami a leginkább egy tulajdonságukat juttatja eszükbe.

A vezető lehelyezi a saját lapját és mond egy tulajdonságot a kép alapján. majd megkéri a jelenlévőket, hogy kapcsolódjanak hozzá. Aki úgy érzi, hogy a saját képe „most következik" leteheti a lapját a vezető lapja mellé, s elmondhatja ő is a tulajdonságot (akár mondatba foglalva is). Így már két emberhez lehet kapcsolódni. S folytatva mindenki meg kell, hogy keresse a helyét. (Az is egy üzenet, ha valaki nem tud kapcsolódni!)

Ha készen van, akkor ránézve az „ábrára" mindenki döntse el, hogy esetleg áthelyezné-e a képét valahová máshová, vagy jó úgy neki, ahol van. (Erre mindenképpen adjunk lehetőséget.)

Ha ez is megtörtént, akár két változat is lehetséges: - a/ lefényképezzük, összeszedjük, és valakinek ki kell rakni újra - megnevezve a szereplőket és helyeket.

b/ végiggondoljuk, hogy ki hiányzik és hova tennénk őket.

- Negyedik lehetőség: EGY NAP, EGY HÉT KIÉRTÉKELÉSE.

Az asztalon összevissza elhelyezzük a képeket - jól láthatóan. Majd megkérünk mindenkit, hogy alaposan nézze meg őket és válasszon egy olyat, ami kifejezi, hogy milyen volt neki ez a nap/hétvége/hét. A legbátrabb elkezdi. Lehelyezi a kártyát és elmondja miért ezt választotta. A következő akkor szólalhat meg, ha valamiben kapcsolódik az előtte szólóhoz: vagy a kép folytatódik, vagy a gondolat, vagy az élmény. Így kell egy nagy képet kirakni a kártyákból.

Ha mindenki elmondta - nézzük meg, lett-e valami formája a kirakott lapoknak? Értelmezhető-e valamilyen közösségi szempontból. Kell-e megváltoztatni? Van-e, kell-e másik, esetleg kívánatosabb forma.

Minden játéklehetőség - természetesen - csak szavakkal is egy jó közösségben igen egyszerűen megoldható. A játék, a kártya kifejezetten CSAK SEGÍTSÉG. Nem helyettesíti, nem váltja ki az őszinte beszélgetéseket, az igei intést, vagy a lelki növekedés figyelemmel kísérését. Nem helyettesíti a vezető felkészülését - mert egy ilyen alkalomra SOKKAL MÉLYEBBEN KELL KÉSZÜLNI, ÉS SOKKAL NAGYOBB FIGYELEMMEL KELL JELEN LENNI! Sokszor van szükség utána lelkigondozásra!

A játék ne váltsa ki és fel az IGEI ALKALMAKAT! A játék eszköz és sohasem cél egy IFI közösségében. A játékokat mindig BESZÉLGETÉS KELL, HOGY KÖVESSE!

Sok-sok áldott - oldott beszélgetést kívánok minden IFI-CSOPORTBAN!

 

FAM

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 719, összesen: 1351984

  • 2023. január 26., csütörtök

    Úgy érdemes élni, ha kicsit jobb állapotban hagyjuk magunk mögött a világot, mint ahogy találtuk – a cserkészet alapítójának üzenetét Szabó Már...
  • 2023. január 25., szerda

    A Lelki éhség 7.0 konferencia szeretne minél több oldalról közelíteni a lelkészi lét felé, ezért hív párbeszédbe lelkészeket és nem lelkészeket.
  • 2023. január 24., kedd

    A Parókia portál szerkesztőségvezetője, Füle Tamás képeiből rendezi idei első időszaki kiállítását a budapesti Bibliamúzeum. A február 2-án nyíló tárl...
  • 2023. január 23., hétfő

    Megemlékezést tartottak a budapesti Ráday Ház udvarán a négy évvel ezelőtti tragikus tűzeset évfordulóján.
  • 2023. január 21., szombat

    A Himnusz születésének kétszázadik évfordulóján az az igazi kérdés, hogy hogyan szeretnénk majd megünnepelni a háromszázadik és a négyszázadik évfordu...
  • 2023. január 19., csütörtök

    Oikumene az ókorban a kulturált népek gyűjtőneve volt. Sokat lehet töprengeni azon, hogy mit is jelent ez a tulajdonság: kulturált.
  • 2023. január 19., csütörtök

    Gyülekezetek, civil és egyházi szervezetek számára nyújtanak segítséget a tudatos pénzügyi tervezésben és az energiahatékonyság növelésében önkéntes v...
  • 2023. január 16., hétfő

    Párhuzamos olvasásra ajánljuk Jób könyvét és Bogárdi Szabó István Megfordította sorsát című prédikációs kötetét. Írásunk személyes reflexió a kettős o...
  • 2023. január 15., vasárnap

    Milyen lelkész szeretnék lenni? Akarok mindenre egzakt válaszokat adni? Vágyom arra, hogy mindenki féljen tőlem, és ne vitatkozzanak velem? Szeretném...
  • 2023. január 13., péntek

    Vállalkozóból lett Krisztus egyházának sáfára. Székely konokságát időbe tellett levetkőznie, mostanra már ő segít más férfiaknak, hogy Isten előtt mer...