2014. szeptember 03., szerda - Nagy Dávid |
Kis-IFI-s Beszámoló
Az ifitábor lehet nem csak személyes épülés alkalma, sőt nem csak közösséggé formálódás. hanem - egyben szolgálat is. Miközben mi kapunk - máris adhatunk... hogy is van ez?
Az idei ifi tábort – az előzőekkel ellentétben – csak saját ifink körében tartottuk. Szerintem többen is kicsit izgultunk, hogy az új hely és az önállóság mennyire fog működni. Viszont a hét közepétől kezdődően meglepetten vettük észre magunkon, hogy milyen összeszokott csapattá váltunk. Én személy szerint, habár mindenkit ismertem a résztvevők közül, nem egy emberhez kerültem közelebb a közös élmények begyűjtése közben. Ennek érdekében egyébként ifi vezetőinknek külön ötlettel is készültek. A tábor legelső napján mindenki kihúzta egy borítékból valakinek a nevét. Ez az ember lett az imatársunk. Ez azt jelentette, hogy a hét folyamán legalább egyszer közösen imádkozhattunk vele. Az imádságokat pedig általában hosszú beszélgetések is követték.
Az igei alkalmak témája a Jézusnak feltett kérdéseink voltak. Minden nap két Bibliában megfogalmazott kérdéssel és az ahhoz kapcsolódó történettel foglalkoztunk (pl.: „Ki vagy Te?”, „Uram, kihez mennénk?”, „Ki vétkezett?”, „Mi az igazság?”, „Hová mégy?”). Engem az egyik esti áhítat különösen is megérintett. Az ifi vezetőnk arról a történetről beszélt nekünk, amelyben Jézus lecsendesíti a tengert. Szeretem és biztatónak találom ezt a történetet, mert lehet látni, hogy még a tanítványok sem voltak tökéletesek, csupán hozzánk hasonló emberek. Habár kicsinyhitűek voltak, Jézus eltekintett ettől és segített rajtuk. A hánykolódó hajó pedig a kegyelmi időnket jelképezi. A hullámok ugyan kezdenek behatolni a hajóba, az viszont nem süllyed el rögtön. Mindenki megkapja azt a lehetőséget, hogy megoldhatatlannak tűnő problémái közepette Jézushoz siessen és teljes bizalommal tőle várjon segítséget.
A hét során egy közeli faluban meglátogattunk néhány ottani, egyszerű körülmények között élő cigány családot. A gyerekekkel többféle játékot játszottunk az utcán (labdáztunk, csapatjátékokat szerveztünk… stb.) és a végén pár Jézusról szóló gyerekéneket tanítottunk nekik közösen. Engem nagyon meghatott, hogy micsoda örömmel és odaadással fogadtak bennünket. Még a kevéske üdítőjükkel is megkínáltak minket. Búcsúzásunk előtt minden gyereknek egy csekély ajándékot nyújtottunk át. Ezeket az apró – számunkra talán jelentéktelennek tűnő – tárgyakat (ceruza, füzet, képeskönyv, kulcstartó) ki-ki otthonról gyűjtötte össze még a tábor előtt. Megdöbbentő volt látni azt, hogy egy egyszerű színes ceruzával mekkora örömet lehetett szerezni egy-egy gyereknek. Én tőlük tanultam meg elégedettnek lenni azzal, amit én kaptam. Mindnyájunknak róluk kellene példát venni.
2014-09-01
Pálúr Judit (Fasor Kisifi)
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Látogatók ma: 520, összesen: 1531443