2014. november 14., péntek - Nagy Dávid |
MERIT - MEZŐFÖLDI REFORMÁTUS IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ
Hallott valaki a MERIT-ről? Dunántúlról érkezett egy izgalmas, értékes, fiatalos alkalom leírása, egyfajta ajánlással, beszámolóval! Érdemes egy lelkészkör fiataljait összehívni, vagy akár ha csak két gyülekezet fiataljai találkoznak már minden egészen más...
A rendszeres egyházmegyei ifjúsági találkozókkal kapcsolatban elsősorban a gyakorlati oldalról szeretnék írni, a mezőföldi tapasztalatok alapján.
Szerintem minden megyében lehetne valamit kezdeni, de ehhez szükség van néhány lelkipásztor összefogására, kölcsönös bizalomra. Mivel különböző méretűek a megyék, így a távolságok is, érdemes átgondolni, hogy megyei, vagy kis köri szinten lehet összegyűjteni a fiatalokat.
Míg a mi időnkben, amikor mi voltunk fiatalok működött a hosszú lelki rész, kevés játék, hagyományos szeretetvendégség modell, ma már inkább a több játék, kötetlen rész, kis csoportos beszélgetés, kreatív, új ötletek (az alkalommal és a szeretetvendégséggel kapcsolatban) jönnek be a fiataloknak. A korosztály is teljesen megváltozott az utóbbi 6-8 évben. Mikor elkezdtük a Mezőföldön az ifjúsági találkozók szervezését (évente egyszer), akkor inkább a nagy ifis korosztály jött el, most pedig inkább a kis ifis tinik vannak többségben.
A Mezőföldi Református Ifjúsági Találkozót nem mi találtuk ki, korábban is volt már egy-egy gyülekezetben teaház, például a KIE szervezésében, a különbség az, hogy nemcsak alkalomszerűen, hanem rendszeresen tartjuk ezeket az alkalmakat és nemcsak egy helyi gyülekezetben működik, hanem megyei szinten kb. 6-8 lelkipásztor és gyülekezet aktív összefogásával. A lényeg, hogy együtt vannak a fiatalok közösségben Istennel és egymással. Mindig van lelki rész, de kötetlen rész is az alkalmakon. Ez egy vándor találkozó, melynek egyre több gyülekezet ad otthont. Nálunk kis falvakban, van ahol nem működik még rendszeresen ifjúsági óra és van, ahol néhány fiatal találkozik rendszeresen a gyülekezetben, de nagyobb gyülekezetekben sem egyszerű az ifjúság megszólítása. A lényeg, hogy ilyenkor többen vagyunk együtt és ez jó érzés, jó látni, hogy nem csak mi páran vagyunk „csodabogarak" a mi kis gyülekezetünkben, bátorító rácsodálkozni, hogy milyen sokan vagyunk, akik hasonló közösségre vágyunk. A MERIT alkalmakra egymást is, a barátot is elhozzák, hívogatják a fiatalok. Előfordult már, hogy kb. 100 fiatal volt együtt, de volt olyan teaház is, amikor csak 10-20 fiatal találkozott. A folytonosság, a rendszeresség azért fontos, mert így évente 8 alkalommal találkozhatnak megyei szinten a fiatalok, van hova jönni, beépülni, barátokra, közösségre találni. Természetesen nincs itt minden gyülekezet, de a lehetősége minden mezőföldi fiatalnak megvan arra, hogy bekapcsolódjon, van program az ifjúságnak. Fiatalos, lendületes, mégis evangéliumi együttlétek ezek. Van, mikor filmklub, máskor táncház, vagy koncert, de olyan is volt, mikor este tábortűz mellett gitároztunk, énekeltünk. Egyszer a REFISZ, máskor a KIE, vagy az Élet Szava, de előfordul, hogy az S. D. G. vagy a Timóteus Társaság szolgál közöttünk, olyan alkalom is volt már, mikor mi mezőföldi lelkészek szolgáltunk, igyekszünk megosztani a feladatokat egymás között. Van, ahol csak otthont adnak az alkalomnak, másutt megszervezik a programot is, szívesen segítünk, ahol kell, ahol kérik.
Ami nagyon fontos, hogy ezek a fiatalok lesznek, lehetnek a jövő gyülekezeteinek a tagjai akár itt, akár másutt, ezért fontos, hogy figyeljünk rájuk, hogy teremtsünk lehetőségeket, alkalmakat nekik az Istennel és az egymással való találkozásra, közösség megélésére. Isten pedig minden emberi gyengeségünk ellenére felhasználja és megáldja ezeket a programokat, mert Ő jó és nagyon szereti ezeket a fiatalokat és minket is! Én nem mondom, hogy mi jól csináljuk, igyekszünk jól csinálni, elérni a fiatalokat, „mindeneknek mindenné lenni, hogy mindenképpen megnyerjünk némelyeket". A fiatalok pedig sokkal nyitottabbak, mint gondoljuk, ha sikerül olyan alkalmakat szerveznünk, ahol jó érzik magukat, akkor erőltetés nélkül, kis bátorítással, maguktól, önként és örömmel jönnek. Hálás vagyok Istennek ezekért az alkalmakért, a fiatalokért, a munkatársakért és az egyházmegyénkért, ahol minden találkozót anyagilag is támogatnak.
Alkalom menete:
Regisztráció
Köszöntés
Énekek, dicsőítés
Játékok
Énekek
Lelki rész
Kis csoportos beszélgetés
Énekek
Játékok
Kötetlen rész (beszélgetés, teázás, szeretetvendégség)
Egy link ahonnan letölthető egy videó (ez még valamikor a MERIT kedetén készült):
http://www.parokia.hu/lap/saregresi-reformatus-egyhazkozseg/letoltes/lista/keresztyen-kavehaz/
Néhány beszámoló:
http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/mutat/7058/
http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/mutat/6319/
http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/hir/mutat/11984/
Soli Deo Gloria!
Polgár Tibor
mezőföldi ifjúsági referens
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Látogatók ma: 555, összesen: 1574400