2015. június 30., kedd - Miklós Zoltán Hunor Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szilveszteri ima-séta

Egy IMA-SÉTA új kezdetekhez. Az ere-deti szilveszterre íródott, de bármelyik IFI-HÉTEN egy új kezdet eszköze lehet. Érdemes letölteni az anyagokat és felé-píteni, akár egész hétre, szabad megláto-gatásra :)
Az anyag Damásdi Eszter gondolata alapján született meg.

Szilveszteri imaséta

 

Az imasétát a templomba rendezhetjük be, egy közös, gyülekezeti szilveszter részeként. A kötetlen, vidám programok mellett segít egy kicsit az elcsendesedésben, vissza és előre tekintésben.

10+1 állomás. Az első kettő a megérkezést segíti, négy állomás az elmúlt évre tekint vissza, négy pedig a következőre néz. A +1 a lezáró állomás.

Minden állomáson megtalálhatók az instrukciók. A templomban alapvetően sötét van, csak kisebb asztali lámpák és gyertyák adják meg a hangulatot, és a kellő fényt az olvasáshoz, íráshoz. A résztvevők egyesével járják végig az utat. Körülbelül ötpercenként indulhatnak. Mindenki a saját tempójában megy, meg lehet egymást előzni, de mégse legyen túl sok ember egyszerre.

Mindezek csak ötletek, bármi átalakítható, a sorrend valamelyest változtatható a templom, imaház adottságainak és a résztvevők igényeinek megfelelően.

Istentől megáldott új évet, és jó utat!

Damásdi Eszter


Kellékek:
1. állomás:
Közvetlenül a templom bejárata mellett. Ruhafogas
2. állomás:
az Úr asztala előtt Két szék egymás mellett
3. állomás:
Nagy ív papír a falon, vastag filctollak
4. állomás:
sok-sok fotó különböző emberekről, befőttes üvegek, egy csomó gomb
A befőttesüvegeken a következő feliratok:
Szeretem a humorát / Örülök, hogy megszületett / Sajnálom, hogy megbántottam / Szomorú vagyok, mert már nincs közöttünk / Jó vele lenni / Örülök, hogy megismerhettem / Szeretnék neki megbocsátani / Hálás vagyok érte
5. állomás:
asztalon a vers, a földön lábnyomos batikolt kép
6. állomás:
Szószék lépcső tövében nagy kövek
A Szószéken egy kereszt, rajta töviskoszorú
7. állomás:
Az orgonánál hangszerek, toll és papír, amin egy megkezdett zsoltár van
8. állomás:
Templomablak üvegén egy áttetsző kép, rajta a 12 tanítvány. Kívülről gyertyával megvilágítva
9. állomás:
papír, toll, papírkosár
10. állomás:
papír, toll, doboz imadoboz felirattal
Utolsó állomás:
a kijáratnál

 

1. állomás

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek”
Máté 11,28

Jézus most egy lelki útra hív Téged.
Az út hosszát, idejét és mélységét Te szabod meg. Egyre kérlek: nagyon figyelj útitársadra, Jézusra, s közben légy tekintettel a többi utazóra is.

Érkezz meg!
Vedd le a kabátod, akaszd a fogasra!
Érezd magad otthon! Most nem az a fontos, honnan jöttél, s hová fogsz továbbmenni.
Légy jelen!

Jó utat!

 

2. állomás

„Légy csendben és várj az Úrra!”
Zsoltárok 37,7


Foglalj helyet!
Te megérkeztél. Útitársad, Jézus is itt van már. Ott ül melletted a másik széken. Most egymásra kell találnotok.

Gondold végig: Ki Ő Neked? Mennyire ismeretlen, vagy ismerős? Sokat sétáltatok már együtt, vagy ez az első közös utatok?

Mondd el neki, mit érzel most? Fáradt vagy, esetleg felszabadult? Beszélgessetek!

Indulj az úton, Ő Veled tart!


3. állomás

„Hálát adok az Úrnak, teljes szívemből, elbeszélem minden csodatetteit!”
Zsoltárok 9,2

Egy év utolsó napja van.

Sok minden történt Veled is az év folyamán. Szemezgess az események között!

Írd fel a falra azokat a dolgokat, amiért hálás vagy!

Köszönd meg Istennek mind azt a jót, amit Tőle kaptál, a csodákat, amelyekben részesülhettél!

 

4. állomás


„Vassal formálják a vasat és egyik ember formálja a másikat.”
Példabeszédek 27,17

Biztosan sok és sokféle emberrel találkoztál az év során: Régi ismerősök, új barátok.
Emlékezz most rájuk!

Tégy abba az üvegbe egy-egy gombot, amelyikről eszedbe jut valaki!


Imádkozz értük!


5. állomás


„…és íme én veletek vagyok, a világ végezetéig!”
Máté 28,20b


Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy Õ mindig ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.

Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
"Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S most visszanézve, a legnehezebb
úton, legkínosabb napokon át
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínségben?"

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
"Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
mert a legsúlyosabb próbák alatt
téged vállamon hordoztalak!"


ismeretlen szerzőtől
Túrmezei Erzsébet fordítása



Nézz vissza Te is!
Gondold végig az elmúlt éved próbás és nehéz pillanatait!
Csodálkozz rá Te is: Ő sosem hagyott el, vállain hordozott Téged!


6. állomás


„…bűnös ember vagyok, Uram!”
Lukács 5,8b

Történtek az elmúlt évben olyan dolgok, amelyekre nem vagy büszke, amelyeket, ha lehetne, másképp tennél. Voltak helyzetek, amikor helytelenül cselekedtél, lehetőségek, amiket elmulasztottál.


Emelj fel egy követ!
Érezd a súlyát! Bűneid, mulasztásaid és helytelen döntéseid súlyát!

Indulj el bűneid súlyával felfelé a lépcsőn!

„Ember, megbocsátattak a Te bűneid!”
Lukács 5.20


Megérkeztél Jézus Krisztus keresztjéhez.

Itt leteheted minden terhedet.

Ha megbánod bűneid, Ő megbocsát!


7. állomás

„Dicsérjétek az Urat! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!”
Zsoltárok 106,1

Isten azt szeretné, ha egész életünkkel őt dicsérnénk. Nem csak akkor dicsőítheted Őt, amikor a templomban vagy, amikor Neki és Róla énekelsz. Bármikor, életed minden napján lehet minden tetted az Ő dicsőítése.

Kezd el már most!
Dicsérd Istent a szavaiddal!
Ha van kedved, írj Te is egy sort a mi közös zsoltárunkhoz!


„Egyedülálló hangszer vagy Isten kezében. Engedd, hogy a Lélek által megszólaljon benned az üzenet, amelyet rajtad keresztül szeretne közölni az Úr.”
Simon András


8. állomás

„Úgy ragyogjon a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák, a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Máté 5.16


Túrmezei Erzsébet

Átragyog-e rajtunk?

Benéz a nap a templomablakon.
Átragyog a színes ruhájú
tizenkét férfialakon.
Tarka foltokat vet a padsorokra,
s a kisfiúra édesanyja mellett.
Az nézi egy darabig álmélkodva
a szép mozaik templomablakot,
a tizenkét sugárzó alakot.
Aztán kérdez, legrosszabbkor talán.
Megkérdi: "Kik azok, édesanyám?"

Tart még az igehirdetés.
Édesanyja csak arra figyel.
Egyetlen szóval csendesíti el:
"KERESZTÉNYEK!"
S hangzik tovább a prédikáció,
szól az orgona, zeng az ének.


"Gyerekek" - vetődik fel hittanórán
néhány nap múlva váratlan a kérdés:
"Milyen emberek a keresztények?
Ki mondja meg nekem?"
S a kis csapat nagy igyekezettel
töri a fejét a feleleten.

Aztán egy kisfiú jelentkezik.
- Tanítója ilyen feleletet
egyhamar újra aligha kap. -
"A keresztények olyan emberek,
akiken átsüt a nap!"

Milyen gyermeki, igaz felelet!
Lehet-e annál drágább feladat,
mint, hogy rajtad, rajtam, mindegyikünkön
átsüssön-ragyogjon a Nap?!
Átragyogjon sötét világba,
és beragyogjon sötét szíveket!
Nem, ennél szebb feladat nem lehet!

Kísérjen hát egyre a kérdés
tovatűnő évek alatt:
átragyog-e, átsüt-e rajtad,
átragyog-e rajtam a Nap?!


9. állomás


„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”
Máté 6,34

Vannak dolgok, amitől félsz, ami miatt aggódsz? Nem tudod, mit hoz a jövő, és ez bizonytalansággal tölt el?

Írd fel mindezeket egy lapra!

Isten szeretné elvenni a félelmeidet!

Gyűrd össze az aggodalmakat és dobd ki a szemetesbe!


10. állomás

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét!”
Galata 6,2

Biztosan vannak terveid a következő évre.
Szeretnéd, ha imádkoznánk érte?

Végy egy papírt és írd fel kéréseidet!
Dobd az imadobozba!


Ha van kedved, húzhatsz egyet a már ott lévők közül.

Vidd magaddal és imádkozz érte Te is!


Utolsó állomás


A séta végére értél. Remélem áldott utad volt és útitársad mindenben segített.

Van egy jó hírem:

Ez nem csak egy utolsó állomás, hanem lehet egy másik út első állomása is. Útitársadat sem kell itthagynod, ha kéred, Jézus Veled tart.


Jó utat, jó évet!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 163, összesen: 1454688

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...