2015. július 17., péntek - Miklós Zoltán Hunor |
A REFISZről
ÚJRA REFISZ IFJÚSÁGI TÁBOR - Balatonszárszón. Te tudsz öttusázni? Ha még nem - de egyébként van kedved kipróbálni - érdemes megnézni a programot!
Nyári Tábor 2015 – jelentkezés
Isten iránti hálával adunk hírt arról, hogy szűk egy hónappal a tábor kezdése előtt már több, mint 180 fő adta le jelentkezését a REFISZ nyári táborába! Látjuk és tapasztaljuk, hogy a fiatalok vágynak Istenre és arra a közösségre, amihez jó tartozni, amiben minden fiatal megtalálhatja azt az utat, amit Isten szán neki.
Ezúton is kérünk minden jelentkezettet, hogy ne feledkezzen meg az előlegekről, bízunk abban, hogy mindannyian jelen leszünk Balatonszárszón. Szeretettel biztosítjuk továbbra is a lehetőséget adományok felajánlására azza a céllal, hogy segítsük a jelentkezőket anyagilag is.
Izgalommal várjuk tehát a tábort, aminek témája jelképesen az öttusa, a mindennapos lelki küzdelmeink, főelőadónk Pogrányi Károly REFISZ lelkész lesz. Esti vendégeink között találjuk Balczó András öttusázó legendát és Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjét is. Túl ezen, először nyílt lehetőség arra, hogy a műhelyekre előzetesen, az internetes felületen jelentkezzünk – kérünk minden jelentkezőt, hogy adja le a jelentkezését a műhelyekre!
Nagy szeretettel várunk mindenkit, kérjük, hogy osszuk meg a tábor hírét minél több fiatallal! A jelentkezés linkjét itt találjátok: Jelentkezés
Facebook esemény
Csillagpont Tata, 2015. július 21-25.
A REFISZ idén is, mint azt az előző években már megszokhattuk jelen lesz a Csillagponton. Az idei rendezvény témája a Bizalom lesz. Ennek megfelelően a REFISZ egy olyan összetevővel kívánja kiegészíteni a programsorozatot, melynek alapjául a másikra való teljes ráhagyatkozás szolgál. Ez a Láthatatlan Színház. Szeretettel várunk mindenkit! Csillagpont infók itt!
REFISZ-ház, Diósjenő
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Látogatók ma: 574, összesen: 1574419