2016. február 19., péntek - Miklós Zoltán Hunor |
Mit tenne Jézus?
Böjt ideje következik. Kinek mire alkalmas idő. A facebookon indítunk egy eseményt: MIT TENNE JÉZUS címmel. Ez egy zárt csoport, de ha szeretnél csatlakozni írj! Ezt a kérdést tesszük fel naponta, mert szeretnénk jobban érteni, mi a dolgunk a világban. Ha együtt értjük meg - együtt is meg tudjuk tenni.
Egy FACEBOOK ESEMÉNY margójára.
Te tudod, hogy mi ma egy keresztyén ember dolga?
Tudod, hogy mi elintézetlen, mi ebből a Te részed?
Néhány éve láttam egy karkötőt: WWJD.
Hát ez mit jelent?
Nem értettem.
Aztán láttam egy filmet: MIT TENNE JÉZUS?
Azután olvastam egy könyvet:
És megnéztem a második filmet is.
S elgondolkodtam - nem kéne ezt a kérdést mindnyájunknak feltenni magunknak?
Az eredeti kezdeményezés még az 1900 évek elejéről való. Több gyülekezet életét megváltoztatta.
M.K. SHELDON kérdése ma is kérdés.
Mert ma is vár a világ az „istenfiak" megjelenésére, JÉZUS MAI TANÍTVÁNYAIRA.
Lehet, hogy maga Jézus is régóta várja már a döntéseinket.
Arra gondoltam - LÉPJÜNK EGYÜTT.
Az akkoriak egy évre fogadták meg, hogy naponta megkérdezik ezt maguktól, s imádságban Jézustól.
S vállalták, hogy bármi következik - vállalják.
MI MOST 6 HETET FOGADUNK.
Együtt.
Hogy segítsük egymást a tapasztalatokkal.
MINDENKI JÖHET, AKI SZERETNE CSATLAKOZNI.
Hiszen a kérdés mindig aktuális.
S minél többször válaszolunk jól - annál többet változik a világ.
SENKI SEM TUDJA MEGMONDANI A MÁSIKNAK, MERT NINCS AZ Ő HELYÉBEN. MINDENKINEK MAGÁNAK KELL DÖNTENIE. Mi csak annyit tehetünk, hogy egymás mellett állunk, s erősítjük egymást azzal, hogy mindenki őszintén és komolyan végiggondolja ezt.
TE IS CSATLAKOZHATSZ!
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Látogatók ma: 46, összesen: 1421811